+36 20 267 2074 veledazifjusagert@gmail.com

Átadtuk az ifjúsági közösségi teret

Már 2, 2022Hírek

A hétvégén, 2022. február 26-án a VELED életének egyik legnagyobb sikerét ünnepelhettük: átadtuk a 1,5 éve felújítás alatt álló ifjúsági közösségi teret a Győry-kastély “B” épületében. A klub helyiség az Európai Szolidaritási Testület 2019-3-HU01-ESC31-077585 számú “Az én váram, a mi könyvtárunk” elnevezésű Szolidaritási projekt keretein belül került kialakításra, a József Attila Nagyközségi Könyvtár új helyén. Különleges pályázat volt, különleges részt vevőkkel és megvalósítási folyamattal. Minden felújítási munkát fiatalok, 8-30 év között ifjak végeztek el, akiket helyi vállalkozók, mesteremberek segítettek mentorként. Nehéz, sokszor reménytelen feladatnak tűnt megvalósítani ezt a kihívást, épp ezért volt a szombati nap talán az egyik legfelemelőbb pillanat az egyesület számára, amit valaha átéltünk. Csodás volt látni a rengeteg fiatalt és a mestereket, akik ott álltak egymás mellett az ünnepségen is, ahogy tették azt 1,5 éven keresztül. Öröm volt a sok segítőre pillantani, aki szintén hozzájárultak ahhoz, hogy Perkátán legyen egy hely, ami a fiataloké, ami az ő igényeiknek megfelelően került kialakításra, ami szívesen fogadja őket mindenkor. 86 fő vett részt a megvalósításban. Köszönjük Nekik, Nektek, hogy velünk voltatok és támogattatok! Egyet mondhatok csak számotokra: VELETEK az ifjúságért!S, hogy kik is voltak ők?

Lássuk: Albert Zsombor, Áldott Balázs, Balázs Éva, Baráth Máté, Baráth Kevin, Baráth Valéria, Bogó Anikó, Csőkör Ferenc, Beleznai Zsuzsanna, Bogó Dorka, Csányi Kevin, Doszkocs Róbert, Dr. Győri István, Faluüzemeltetés dolgozói, Fórizs Csilla, Frankó Kata, Gallai Tamás, Győriné Horváth Fanni, Győri Gyula, Győri Jusztina, Hólik Dorina, Horváth Dóra, Horváth István, Horváth Istvánné, Iparcikk bolt dolgozói, Kovács Emma, Kovács Esztella, Lakatos Erik, László Ádám, László Emma, László József, László Lilla, László Nikolett, László Norbert, László Réka, Lászlóné Szabó Edit, Molnárné Horváth Zsuzsanna, Molnár Gábor, Móker Gáspár, Nagy István, Németh Attila, Németh Bence, Németh Dalma, Németh István, Németh Júlia, Orbán Erzsébet, Pavilcsek Nándorné, Perkáta Nagyközség Önkormányzata, Rajcsányi László, Rajcsányi Lászlóné, Rác János, Rác Roland, Romanoczki Kármen, Romanoczki Renátó, Roszkopf Ádám, Siba Árpádné, Sipos Péter, Széll Istvánné, Sohonyai Benett, Sohonyai József, Sohonyai Péter, Südi Dániel, Stumpf Eszter, Szabó Bernadett, Szabó Fanni, Szabó Tamás, Szabó Vanda Rebeka, Szloboda Bianka, Tamás Józsefné, Tímár Adél, Tóth Tibor, Vacsi Károly, Varga Máté, Varga Péter, Vaskó Dominik, Viczkó Vilmos, Vigházi Amina, Vigházi Zétény, Zám Anikó, Zám Jánosné, Zám Judit Köszönjük az átadón nyújtott segítségét Baráth Bettinának, Berényi Bendegúznak, Fazekas Juliannának és Wéber Viktóriának!A képeket László Emma, Pavlicsekné Lilla, Szentes Kitti és Szloboda Bianka bocsátotta a rendelkezésünkre!S most pedig indulhat a munka és a megérdemelt szórakozás az ifjúsági közösségi térben! Tartsatok velünk!VELED az ifjúságért!Horváth Dóra, elnök